Skip to main content
Piroska Molnár

Piroska Molnár

Actor · b. 1945 · Ózd, Hungary

Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia

Movies23

  • Movie
  • Movie8.0

    A mérkőzés

    The Match

    1981 · 1 votes

  • Movie1.0

    Utolsó padban

    Last Desk

    1975 · 2 votes

  • Movie8.0

    Harmadik nekifutás

    The Last Chance

    1973 · 1 votes

  • Movie6.6

    Taxidermia

    2006 · 362 votes

  • Movie6.4

    Meseautó

    The Dream Car

    2000 · 13 votes

  • Movie6.8

    Ema a smrtihlav

    The Hungarian Dressmaker

    2024 · 6 votes

  • Movie6.4
  • Movie7.7

    Indul a bakterház

    The Stationmaster Meets His Match

    1980 · 33 votes

  • Movie7.3

    Liza, a rókatündér

    Liza, the Fox-Fairy

    2015 · 100 votes

  • Movie6.9

    Sorstalanság

    Fateless

    2005 · 92 votes

  • Movie
  • Movie7.4

    Az ember tragédiája

    The Tragedy of Man

    2011 · 31 votes

  • Movie6.3

    Árvácska

    Nobody's Daughter

    1976 · 16 votes

  • Movie

    Patakiskola

    Streamschool

    2011

  • Movie6.5

    A Nagy Füzet

    The Notebook

    2013 · 79 votes

  • Movie7.0

    Makra

    1974 · 1 votes

  • Movie6.0

    Rohamsisakos Madonna

    1984 · 1 votes

  • Movie6.8

    Hangyaboly

    Ants' Nest

    1971 · 6 votes

  • Movie5.6

    Szabadesés

    Free Fall

    2014 · 24 votes

  • Movie5.4

    Szamba

    1996 · 5 votes

  • Movie6.2

    Aglaja

    Aglaya

    2012 · 6 votes

  • Movie6.5

    Romani kris - Cigánytörvény

    Gypsy Lore

    1997 · 4 votes

Series7

  • TV7.4

    Russian Doll

    2019 · 1.1K votes

  • TV7.7

    The Pillars of the Earth

    2010 · 421 votes

  • TV5.5

    Munkaügyek - IrReality Show

    Work Matters

    2012 · 7 votes

  • TV5.8

    Keresztanyu

    Godmother

    2021 · 4 votes

  • TV6.5

    Magyar népmesék

    Hungarian Folktales

    1977 · 13 votes

  • TV
  • TV10.0

    A falu jegyzője

    1986 · 1 votes